Felhők szeplőben…

Felhők szeplőben…

Savanyú égen szeplőben felhő,
vajákos Holdnak szívet ígér.
Minden gyúlt-csillag elveszti álmát
szétszórva fényét valakiért.
Remegni látszik gyenge kezekben,
búban kivérzik csonk-gyertyaláng,
felszökni mennybe, árva szívekbe,
ott lakni készül mind valahány…
Összetör engem, meggyötri lelkem
az éjszakában bú, s csend honol.
Csak a nagy erdők bajjal kesergők,
ballag az éjben, vén-ősz kobold…
Csillagok néznek, könnyeket sírnak,
gyöngyökkel varrják ki az utat,
amerre térnek, súgva remélnek
nékik e rabság, csak kárhozat.
Árváknak könnye tűz-csiha lángon,
olvad a jég, az üveghegy is
minden szerencsés angyal burokban,
szárnyakkal épen megszületik…
Kacagva sírnak aprócska szentek,
szeplőtlen égben lélek honol.
Szemükben láng gyúl, az ég kitárul:
szépen szeretnek még valahol…
Csillagúton ha fény jár,
sötétségből felénk száll,
kéz a kézben erős vár,
fél a lélek, reményt vár…

Szólj hozzá!