Megfeszített monológ
Földringató delej, cserélt identitással pólusok.
Összedobognak a tengerek és a hegyek.
Halálfuvallattal lávaesők jönnek, kísérik
hamuerdőkbe zárt Belzebubok.
Már nem fájnak tövisek, ha a homlokot
tépik, vérrel sebet ejtve.
Fénytelen szemekben riadt rettenet…
Mondd, nem balgaság ez az élet,
ha mindenképp elfelejtik?
Csak én érzem a konok hallgatását,
szűkölő fájdalmait a földnek? Miközben az
ott belül, fortyogó napkohót zuhogtat?…
Köszönöm, kedves Rzsike, hogy olvastad a verset.Örtülök, ha tetszett,és annak is hogy elmondtad…Üdvözöllek:B:)
"Fénytelen szemekben riadt rettenet…
Mondd, nem balgaság ez az élet,—————-,
Szép,és nem tudom,mert mindenki konokul hallgat.