OSSUCIO TÖPRENGÉS

OSSUCIO TÖPRENGÉS

Azt hittem, tudok valamit,
ami mások előtt mély titok
Úgy gondoltam, különleges,
egyedi ember vagyok
Közben kiderült, mindez
csak játszi, csalfa képzelet,
mely nap mint nap után
bután, hevíti véremet.
Letör a rosszmájú kritika,
a kegyetlen, hazug, rideg
Hiába próbálom lenyelni,
nekem oly számító, hideg
Abban a hitben élek,
hogy az a másik tévedett,
nem akar bensőmbe látni,
vagy csak félre érthetett.
Közben az élet, a valóság
roppant egyszerű,
habár számomra sokszor
epésen keserű:
Egy senki vagyok tudom,
egy névtelen, szegény
Minden sejtemben,
a bőrömön érzem én
Megadóan hajtom le
szomorgó fejemet
Csak a parti fák,
s a kósza szellő
látja,hogy szenvedek.

Ossuccio,2014.04.10.

“OSSUCIO TÖPRENGÉS” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Köszönöm ronika, hogy meglátogattad oldalamat.
    Sok mindennel számolok, de van, amivel nem lehet, ettől függetlenül jól van ez így. Kiírja az ember magából, és túllép rajta…csak az utózönge rebeg még egy darabig a levegőben.
    V.V.Rózsa

  2. Köszönöm Miklós, sokat mondó, hallgatag kritikádat, és azt, hogy megtiszteltél látogatásoddal…ez, sokat jelent nekem. Már hiányoztál.
    V.V.Rózsa

  3. Bizony-bizony senkinek sem esik jól, ha a gyermekére azt mondják, hogy kockafejű. Még akkor sem, ha jól megszámlálható mind a hat oldallapja. Kérdés, hogy hol kezdődik a tény és hol végződik a kritika. Sokan abban a tévhitben élnek, hogy a kritika objektív. Pedig ez közel sem igaz.
    A kritika értékelő vélemény, bírálat személyes megítélés alapján. Vagyis legalább annyira szól a kritikusról, mint a kritika tárgyáról.
    Maga ez a vers is igazolja az állítást, hiszen a vers is kritikája a kritikának, és egyben tükre az alkotónak. A tükörből pedig egy háborgó lélek néz vissza az olvasóra, ami ugyanúgy erénye vagy hátránya is lehet a versnek. Megvallom őszintén , ezt magam sem tudom eldönteni, és talán nem is feladatom.
    / Miklós /

  4. Kedves Katalinka, és Róza köszönöm megértő, kedves soraitokat.
    Igazad van Zsermen, úgy általában jó kritikákat kapok, köztük tőled is, de az igazi áttörés várat magára, és ez néha elkedvetlenít…ezért támadnak ilyen gondolataim, meg másért, szerencsére csak ritkán. A rosszmájú kritika, sajnos emberi mivoltomra vonatkozik, ami komoly feltétele, hogy egy szerzőt tisztelni lehessen, hát ennek az érzésnek adtam hangot ebben a versemben. Ezt bizony nehezen tudom megemészteni, és akarva-akaratlan visszaköszönt verseimben.
    Hozzá tenném még: nem kiötlöm, kigondolom, kreálgatom (mint a legtöbb poéta) különféle benyomásokból írásaimat (kevés kivétellel, amikor megadott témára írok) hanem ezek kilökődnek, szinte teljesen készen szakadnak ki belőlem, és visszatükrözik pillanatnyi hangulatomat. Ez, még tavasszal íródott, mára természetesen más a "leányzó fekvése" tehát hangulatom sem ilyen borús. Elnézést, ha nem voltam egyértelmű…V.V.Rózsa

  5. Kedves Vadvirág..ne rágódj a csonton-átestünk mindannyian már ezen…remek versed igazol majd. Szeretettel (f)

  6. Drága Éva!
    Ez csak egy átsuhanó gondolat, pillanatnyi érzés, ami akkor uralkodik el az emberen, amikor bánata van…olyan bánata, amiben nem vétkes, csak érdemtelenül elszenved.
    Én így tudok megújulni, ha kiírom magamból.
    Abban a pillanatban ez az érzés szállt meg, de nem kimondottan a kritikák hatására, inkább önmagam kielemzése, viselkedésem boncolgatása hozta így.
    Köszönöm, hogy nálam jártál. V.V.Rózsa

  7. Mindenki különleges és egyedi. 🙂 A kritikán pedig (ha sérti a bensőt) meg kell tanulni felül-emelkedni. Tudom…ezt könnyű mondani, ám…tényleg elsajátítható ez a "tudomány" is, mint a legtöbb. 🙂 Bárkiről szól versed…mindenkiről szólhatna, mert sokunkban megfordulnak efféle gondolatok. Szeretettel. Éva

Szólj hozzá!