TETŐ ALATT – VÉDETTSÉGBEN?
Apám-anyám emléke helyén
Hirosima és Nagaszaki
pusztító lángoszlopa:
„ A néppel tűzön-vizen át”,
de kérdezem, kihez-hova?
Gyökértelenül, talajtalanul
másodlagos társadalmi egyén! –
ki a levelek papírján épült légvárakba
kapaszkodna a materializmus idején.
Az ötszáz forintos bankjegyek
rabszíja vagy lehetséges? – szabadságfoka,
mire telik!? A határ nélküli táj tájsebe vagyok,
s hogy mért is? Az összeállt felhők dóznijának
napóleoni időkből visszamaradt,
népmesébe illő, pózában tetszelgő névkatona
lennék, ki a „szuronyt szegezz!” vezényszóra
összecsuklik, mert üres a gyomra.
Baj van a hadtáp-utánpótlással, emberek!
Az égben kondul a kondér csillag helyett,
s én nem tudom, melyik vagyok, az adagadagoló
vagy az adományozott. Éhes? Ha a hit hegyeket emel,
megindul a lejtőin a hóförgeteg,
s azonmód torkomba fagy.
Így szólni se, tenni se tudok, pedig ha
utcára lépek, figyelnek: ennek útja merre áll,
esze tülke merre bolyong,felszarvazottsága után
mi az akaratja, ösztöne csak egyre készteti…
Hát csak fújja, eregesse. Míg más békés ember
főtt ebédjét betermeli, ez csak egye a hideget
(zsíros kenyeret), oszt uccu, te, hajcsikázni!
Ugye, nem látni a Göncöl-szekeret!
Tudsz te tető alatt is fázni!
(Szeretkezni a barátoddal is tudott, a hátad mögött,
téged meg egyen meg a fene!) – mondja
fiad „áldott anyja”.