Csak ezt kérem Istenem.
Szememben könnyek,
lelkem nehéz mint a kő .
Emlékek égnek,
lángol a sok esztendő.
Nevetés volt kevés,
annál több a szenvedés.
A ma sem lett könnyebb,
hullanak a könnyek.
Bántó szavak vágnak,
nem érti meg senki.
Mily borzasztó,
„halálodon” lenni.
Tudni ,hogy nincs mentség,
nem segíthet semmi.
Csendben magadban kell,
mindent elszenvedni.
Érezni és várni ,
mikor jön a „másik”.
Ki már nem te leszel,
csupán csak egy árnyék.
Elveszteni mindent,
ki eddig tiéd volt.
Elfeledni élni ,
bábuként csak nézni.
Ó csak lenne jelzés,
Istenem ezt kérem.
Vegetálásom meg sose
érjem.
Teherként ne legyek ,
senki nyakán csomó.
Had olvadjak el ,
mint tavasszal a hó.
Had menjek el csendben,
magam „szárnyán” oda.
Hol nincsen szenvedés,
csak álom és csoda.
Kedves Lexirózsám!
Mélabús versedet szeretettel olvastam: Rózsa(l)