Virágoázis

Virágoázis

Ma vettem észre, gyakran elidőzök
nem-vers témáknál. Vidított
a felismerés, mert eddig úgy
hittem: örökké a közlésvágy
nehézségeivel birkózok több-kevesebb
sikerrel.

A reggeli bevásárlásból haza tartva,
az egyik bérháztömb előtt,
a betonjárda és az úttest közötti
keskeny, elhanyagolt dudvás-füves
sávon körbeásott szalmakalapnyi
helyen gyönyörű virágokra
lettem figyelmes. A élénkítő
látványától hála-félét éreztem
az ismeretlen, valószínűleg a tömbház
egyik lakója iránt s eszembe
tolult a szó: virágoázis.

Rögtön tudtam, a szóötvözettel
újabb közölnivaló hatalma
alá kerültem, mintegy hálám
leróni az ismeretlen széplelkű iránt.

Arról nem beszélve, vidám volt
a hazatérés és nem éreztem közben
a tömött cekker terhét.

“Virágoázis” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Sándor!
    Tetszik a versed.
    "Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet."

    Gratulálok: Kövesdi Teri

Szólj hozzá!