Tükör
Fényeket űző százkarú élet
végtelen arcát fonja köréd,
színgomolyagban rezdül a lélek,
oldja a Földnek méla rögét.
Tükrödet őrzöd pillanat szárnyán,
látod a forgást, súlya maraszt.
Visszatekint ő: jöjj ide, árvám,
foncsor az arcod, súgd a panaszt!
– Halld meg a vétkem: bűvölet terhét
hordja a fénynek árny-mosolya,
karjain ingat, hinni se mernéd,
mennyi a szörnyből nőtt koponya.
Nézem az arcom milliók vásznán,
pördül a képmás ösztönösen.
Fuss a homályból! – lódul az ármány;
vélt tüneményen torz a köpeny.
Köszönöm szépen, Gabi, hogy Te is belenéztél ebbe a tükörbe. 🙂
Szeretettel fogadtalak.
🙂
Ez eszméletlenül jól sikerült, bár nem vagyok meglepve. Ezt is imádom. Minden szinten kimagasló.
Szeretettel gratulálok. Gabi
Köszönöm szépen kedves Ica és Zsermen, hogy elolvastátok, és írtatok.
Igen, egy gyorsan gomolygó kép akart lenni, talán le lehetne lassítani.
Örülök a véleményeteknek.
A 9-es a kedvenc számom, köszi szépen! 🙂
Kedves Zina!
Szép ritmusod sodort a mély gondolatokban.
Szeretettel gratulálok remek versedhez: Ica