Emlékek

Emlékek

Ólomsúly nehezedik emlékeim felett.
Űzött a gond, sóvár lelkemben
mennyi is volt, nem is számolom.
Eltűnt a pont és a vessző
telefirkált gondolatom erdejéből.
Hol maradt a felkiáltójel,
miért nem figyelmeztetett?
Kiterítve fekszik, mezítelen
hulla a múlt, a jelen, jelentéktelen.
Állok, csendesen, a mindent őrzöm,
szívdobogtató várva-várt álmokat,
titkokat, szenvedést, talányokat.
egy szál virágot, vasárnapi illatot,
réges-régen elmúlt szerelmeket,
a bánatot, mely emészti fel,
hosszú évek alatt megkopott életem.
Valahol messze, mesze egy morzejel.
Talán a remény figyelmeztet,
nem kell megbánni, hogy megszülettem?
Felzaklatott emlékeim lassan elpihennek.
Ó sors, ne engedd álmaimat elvetélni,
lobogó lángom viaszba nyomorogni!
Ma csendet úsztat az estéli ima,
míg újra írom magam, nem hoz vissza
sem a nappal, sem az éjszaka.
Megváltani, csak saját magam tudom.