Nem tudom mi ez, nem értem?
Foglak, de nem érzem.
Nézlek, de nem látlak,
szeretném hallani, amit mondasz,
de nem hallak.
A lelkem, megfagyott bennem.
Azt hittem, ez nem történhet meg velem.
Fáradt vagyok, s gyenge,
nem kéne ennek így lennie.
Ülök, nézek meredten,
ki vagy te? Kérdezem csendben.
Ki vagy te? Aki összetörted a szívem.
Ki vagy te? Aki jéggé fagyasztottad a lelkem.
Nem ismerlek téged,
ez nem te vagy,
én téged így,
nem akarlak!
Őt a másikat akarom,
akit szerettem!
De félek,
őt már nem kaphatom meg.
Elillant-eltűnt, s te
itt maradtál, ha ő
nem jön vissza,
te miért maradnál?
Menj, utána szaladj!
Vidd el a fájdalmamat.
Vidd el ezt az ürességet belőlem,
hogy folytatni tudjam, az életem.
Köszönöm igen én is így érzek!
Köszönöm,hogy olvastál,és a jó tanácsot!kedves Zelgitta!:)
Ha kiírod magadból,az segít enyhíteni,feldolgozni a fájdalmat.
Írni kell,Éva😊
Szeretettel olvastalak,
B.
Köszönöm kedves Viola!
Köszönöm,hogy olvastál!(f)
Kedves Bogyi!
A szomorú fájdalom íratta Veled ezt a verset. Igen, akit szeretünk, felöltöztetjük az összes jó tulajdonsággal, amit mi szeretnénk elérni, kapni. Aztán a rózsaszín-köd elmúlik, és ott marad a csupasz valóság. Ez a csalódás és többnyire ebből áll az élet.
Az idő gyógyít, ki kell várni és tovább lépni. Türelem!
Szeretettel: Viola (f)