Véget ér

Véget ér
(Dániel 12, 1c-4)

Véget ér majd nyomor és szenvedés,
ama napra legyen a lelked kész!
Váratlan jön el, miként a tolvaj,
gondoskodj, ki ne fogyjon az olaj!

Mestered nyomán járjad utadat,
szívedben tápláld a fénysugarat!
Hogy nevedet a könyvbe felírják,
találtasson meg benne, ha nyitják.

Felkelnek akkor porból a holtak,
az igazak, mint csillag ragyognak.
Gonoszok sorsa lesz a gyalázat,
gyötrődnek örök tűznek tavában.

(2014-11-24)

“Véget ér” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kedves Hespera!
    Köszönöm, hogy olvastad versemet, örülök, hogy tetszett és az adventhez illőnek találod.
    Az utolsó sort átgondolom.
    Szeretettel: Rózsa

  2. Kedves Rózsa!
    Szívesen olvastam versedet.
    Szép, egyenletes ritmusú, kiegyensúlyozott, világos tartalom.
    Tetszik.
    Talán csak az utolsó sort érzem a rím miatt kevésbé találónak.
    Örültem, hogy versed témája kapcsolódik az adventhez, a készülethez, éberséghez.
    Köszönettel:
    Hespera

  3. Kedves Péter!

    Köszönöm az olvasást és egyetértést.

    Üdv:
    Rózsa

  4. Kedves Veronika!
    Köszönöm, örülök, hogy tetszik.
    Szeretettel: Rózsa(l)

Szólj hozzá!