Nem tudom
Könnyek csorognak arcomon,
hang, alig jön ki ajkamon.
Nem tudom – nem tudom,
Hogy így meddig bírom.
Mosolygok, nem látja senki,
hogy a szívem, ketté fog törni,
nem érzi senki fájdalmam,
nem látja senki, hogy baj van.
Nem tudom, mit tegyek?
Félek, felőrli elmémet.
Nem tudom, nem tudom,
így meddig bírom.
Szeretnék elbújni,
messzire utazni,
vajon észre vennék-e,
hogy űr van: az életükbe.
Lehet, hogy nem hiányoznék senkinek.
Lehet, hogy nem is keresnének.
Lehet, hogy gyorsan felednének,
de lehet, hogy megsebezném őket.
Nagyon kedves vagy Zsermen! Köszönöm!:)
Kedves Kata örülök,hogy itt jártál,és köszönöm a véleményedet!
Szeretettel:Éva:)
Kedves Éva!
Ez a versed szíved fájdalmát tükrözi. Talán a környezetből nem hiányoznál senkinek, talán mindenkinek. De egy valamiben biztos vagyok:
1. Hiányoznál a fehér lapnak, aki árválkodna ott, hogy gondolataiddal megtöltsd
2. Hiányoznál innen azoknak az embereknek, akik olvasnak, és szeretik a verseidet
3. Hiányoznál azoknak az embereknek, akiknek az írásaikhoz kedves szavakat, észrevételeket tettél
4. Ennek a kis közösségnek, aminek morzsája vagy talán, de tagja vagy!
Azt gondolom, ha eltűnnél, hiányoznál…Innen biztos.
Szeretettel: Kata(f)
Köszönöm szépen Kedves Viola,és Rzsike!
Örülök,hogy nálam jártatok!(l)
Kedves Éva!
Nagyon megértelek, mintha az én gondolataimat is megírtad volna.
Egyet tudok, ha nem erőltetném magamra, hogy megjelenjek emberek előtt, máris elfelejtenének. De már azt sem bánnám.
Amíg képes vagy rá, tedd Magad túl ezeken a gondolatokon.
Szeretettel gondolok Rád a legjobbakat kívánva: Viola (f)(l)(f)
Kedves Éva!
Szomorú verset írtál.(f)
..,a megoldás:
Lehet,hogy beszélgetned kéne.(f) és kinyílna a világ.
ÜDV.Rzsike.