Mikor csak néha találkoztunk,
mikor még csak álmodoztunk,
mikor megfogtad a kezem,
akkor jó volt az életem.
Vártam a pillanatot,
mikor hozzád simulhatok.
Vártam a pillanatot,
vártam nagyon azt a napot.
Mikor még gondolat volt, hogy
kezed pihen a derekamon.
Mikor még gondolat volt, hogy
ajkad tapad az ajkamon.
Mennyivel könnyebben éltem,
hagytam, hogy a remény éltessen.
Mikor szerelmünk beteljesedett,
minden természetes lett.
Már nem érzem, hogy
meg akarod fogni a kezem,
már nem úgy áhítozol, a
csókomra sem.
Jaj, csak újra kezdhetnénk!
Még mindig, egy hideg padon ülnénk!
Még mindig fognád a kezemet!
Nagyon sokára nyújtanám át a szívemet.
A múltat vissza nem hozhatom,
de azon gondolkodom,
mit kéne tennem nekem, hogy
Újra érezzük azokat az érzéseket: mindketten.
Drága Ica!
Köszönöm szépen,örülök,hogy tetszik!:)
Zsermennel egyetértek! Énekelni lehetne, olyan szép a ritmusa.
A szövege is elragadó, átérezhető.(l)
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Róza köszönöm a dicséretet,nagyon jól esik,főleg tőled!
/Sajnos én már nem bízom ebben/(f)
Szépséges szavakkal vágyakozol azokra az érzésekre … , (f) talán egyszer újra rád találnak!
Szeretettel: Jártó Róza
Köszönöm szépen!Kedves Vali-mami!:)
Kedves Bogyi !
Nagyon szép vallomás ez a boldog pillanatokról.
Csak kár,hogy törékeny és tünékeny.
Bízom benne,hogy újra szembe jön Veled.
Ölellek:Vali m.
Kedves Zsermen!
Örülök,hogy tetszik,mert én is szeretem ezt a versemet,igen én is eltudnám képzelni,megzenésítve, és Szekeres Adriennt is szeretem !
🙂