A templomkertben

Összes megtekintés: 492 

A templomkertben

Templomkert árnyában fényt koldul a lelkem,
hol oltalom sejlik minden áldott percben.
Léptem koppanása olvad a sötétben,
az égen fenn új csillag születik éppen.

Egy másik amott tán lehullani készül,
hajnal-dallamra a feketeség kékül.
Megálmodott jövőm méláz a sors vállán,
de a hitem kőkemény akár a márvány.

Arcomon kisimult emléke a múltnak,
sejtjeimben hála hű ódái búgnak.
Álomfátylas szemmel az új reggelt lesem,
s leengedem végre tiltakozó kezem.

Megértéstől tisztul dala a jövőnek
és a fáradt lelkek mind Egy-ként örülnek,
s az imáktól megcsonkult gyertyáknak lángja,
a kopott falakon lélektáncunk’ járja.

“A templomkertben” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Gabi!
    Hűséged verse ez, a kitartó keresésé, a múltból a jövőbe fordulásé.
    Egyetértéssel és tetszéssel olvastam.
    Hespera

Szólj hozzá!