Mosom kezeimet
Te megfeszítve, mi megvadulva,
te mennyországba, mi a pokolba,
tested sebein fájdalom serken,
eltört könnyeink tenyereinken.
Eleven húsból szeg néz az égre,
bordák közt bújik a dárda vége,
keresztfa alján terül a lepel,
hová a halál most letérdepel.
Remegő vállak emelik testét,
záruló szikla zúzza az estét,
rejtett sír falán Mária hangja,
szíve félre vert végzet harangja.
Szunnyad az éjjel, ébred a hajnal,
sziklasír festve bíborarannyal,
gördül a szikla, befutó fények,
lebbenő lepelt itt hagyó lélek.
Útpora éled, simul a talpa,
felkelő napban Jézus alakja,
kémlelő szemet bújtat az árok,
mester nyomában hű tanítványok.
Köszönöm Zina! 🙂
Kicsit gondolkoztam a címen, hogy miért Pilátus szavait adtad, de azt hiszem értem. 🙂 Remek vers, esmét! 🙂