Ősz halántékok

Izgulva vártuk ezt a napot!
Hisz oly sok idő kimaradt.
Az idő elszállt,
a halántékunk is dereset mutat.

Mennyi elpocskolt óra,
mennyi elszállt év,
vajon egymásra ismerünk?
Mintha gyerekek lennénk még?

Négy korosodó testvér,
mindenki nagyszülő már,
elszállt az élet, s
lefoglaltak a gyerekek, s unokák.

Nézem a bátyáimat,
felidézem a fiatalságukat,
az idő vasfoga, már ott ül a nyakukban,
jó nézni, ahogy átölelik egymást szorosan.

A nővérem, aki mellettem foglal helyet,
ő is csak csendesen nézi ezt a jelenetet.
Jó mellette ülni, érezni, hogy szeret.
Többet kellett volna találkoznunk, de a sors így rendelkezett.

Egy bátyám nagyon hiányzik!
De őt már, rég elszólította az ég.
Tudom, hogy onnan fentről, minket néz,
hisz érzem a jelenlétét.

A sógornőm, még most milyen szép!
És ugyanolyan kedves, mint rég.
A sógorom, csak ül, ő nem sokat beszél,
néha felnéz, nevetgél.

A szüleink is ott fenn, minket néznek.
Nagyon örülnek,
rég láttak minket együtt,
Ki is csordul rögtön a könnyük.

A sok-sok évet visszahozni, nem lehet!
Megpróbálunk mindent, hogy
kárpótuljuk ezt! Most majd többet találkozunk,
most majd, mindenről időben beszámolunk.

Most már több időnk lesz arra,
hogy panaszkodjunk,
egymás vállára borulva
ha kell, nevessünk, zokogjunk.

Négyen maradtunk!
Össze kéne jobban tartanunk,
együtt nőttünk fel,
egymásra, jobban kéne vigyáznunk!

Elmúlt ez a nap, elrepült.
Nemsokára ismét összejövünk,
És újra együtt nevetünk, s hogy
még sokáig élünk, abban csak reménykedünk.