A Pusztaság felett
A Pusztaságban lassan járok…
Sivár, undok egy hely ez.
Tudod, itt minden kis kaktusz
Apró tüskét rád helyez.
Ha magányos ördögszekér
A poros úton vergődik,
Azt suttogja:;Undok minden;,
S tovább mérgelődik.
Van, hogy száraz virágkóró
Ontja finom, hűs illatát,
Vagyis azt hiszi, de bűzlik,
Halucinálja gondolatát.
A legrosszabb viszont az, ha
Álnok homokvihar dúl,
Ekkor minden kis homokszem
Szempillámra domborul.
De unalmas is lenne mindig
Kihívás helyett
Csak csapkodni, lassan szállni
A nagy Pusztaság felett…
Szia, Peti!
Köszi, hogy elolvastad, azt is, hogy értékelted! 🙂
Valóban, nagy hatással van rám Petőfi és Ady, a stílusa, üteme hasonlít Adynak "A magyar Ugaron" című verséhez. 🙂
Üdv: Mészáros Botond 🙂
Szia Boti!
Szépen megfestett, sivár tájkép ez, mégis előbukkannak az élet jelei innen-onnan. Valóban érződik a Petőfi, Ady "beütés".
Jól sikerült, gratulálok!
Üdv,
Peti
Kedves Lenny!
Az a típus vagyok, aki szereti a konkurenciát, az akadályokat, a kitartó küzdelmet (persze, egészséges mértékben). Nem értek egyet a "csettintek és megkapom" dologgal. 🙂 Kényelmes módszer, de azért az ember csak küzdelem árán fejlődhet. 🙂
Természetesen, fent jobb a kilátás, de előbb-utóbb visszavágyunk a "csatatérre". 🙂
Köszi a megértést, nagyon jól esett olvasni soraid. 🙂
Üdv: Mészáros Botond 🙂
Kedves Janna!
Kár, pedig nagyon szép és élvezetes a természet mellett élni, a szép tájakat csodálni, játszani/sportolni a barátokkal valamit…
Köszi a hozzászólást!
Üdv: Mészáros Botond 🙂
Mintha csak az életet magát öntötted volna szavakba, fejlődésünket csakis kihívásokon és megpróbáltatásokon keresztül nyerhetjük el, izgalmas is ez, de néha fontos, hogy képesek legyünk szárnyalni (játszadozni), onnan jobban láthatóak a megoldások 😉
Nagyon tetszik versed, Gratulálok hozzá 🙂
Üdv,
Lenny
Nehéz kihívás a pusztán, a természetben élni. Dőlnek a tanyák. Az utódok"haza", a városba mentek:
– Ki akarna a pusztában lakni, barlangóval játszani?
Üdv: Janna