Mint tóba dobott kő
Emlékeim tavát egy tekintet fodrozza,
Melyet beledobott egy lány anno valaha.
Mint tó kék vize alatt a beledobott kő,
Él bennem az a tekintet, mint drágakő.
Rég nagy hullámokat vetet lelkem vizén,
Ahogy abba a tekintetbe beleestem én,
De ahogy elsüllyedt bennem pillantása,
Felemésztette az élet vizének homálya.
Az a lány így akarta, hogy ez történjen,
Tekintete s minden más is örökre vesszen,
Kilépett szívemből, közös életünk elhagyta,
Elfordította arcát, nem nézett vissza soha.
S mégis, emlékeimben felréved szeme fénye,
Ő az, a szívem régen holott szellem lénye,
Borostyánba zárt csodálatos elveszett világ,
Egy kedves rózsás emlék, egy elszáradt virág.
2015. január 03.