Olvadó jég
Nem én kértem, hogy legyek,
létem nem én akartam,
valaki döntött helyettem,
ott fenn a magasban.
Így lettem Istennek
egy egyszerű játék,
anyámnak, apámnak
dobogó ajándék,
halandó halhatatlan,
láncszem a láncban,
egy testnyi pokol,
a földi mennyországban.
Nem én kértem, hogy legyek,
szeretni sem akartam,
vörös fénnyel izzok,
de már olvad a jég alattam.
🙂 Tetszik a versed, mélyen elgondolkodtató!
Szia, örülök, hogy itt látom a neved! 🙂
Üdv.
Janus
Én már rég döntésképtelen vagyok, csak sodródom….
Sztem Te voltál az, aki így döntöttél…, csak tipp:)
"egy testnyi pokol a földi mennyországban" – tetszik ez a kép is, bár jelenleg én pont fordítva gondolom, hiszem vagy érzem, nem tudom.:)
Szia, örülök, hogy tetszik 🙂 Szeretem a félhomályt, mert abból sötét és világos is lehet 🙂
Köszönöm, hogy beugrottál hozzám!
Üdv.
Janus
Szia! Nem világos, ( de hatásos :)), hogy a jégolvadás most jót, avagy elmerülést jelent. Remélem az előbbit! Tetszik a vers, mint mindig! 🙂
üdv,
Mara