Régmúlt

Régmúlt

Ó, mennyi szenny,
fekete csipke
borít elmúlt éveket.
Aszalódik a lét,
foltot hagy az emlék
árnyéka a falon.
Pókhálóban zümmög
szomorú bluest a légy.
Nedves ízével a mész
már nem rak falakat,
téglát egymás után.
Az est bársonyán
gurul a csend.
Egy pipacs integet,
lángra gyúlt szirmain
régi nóta sír.

“Régmúlt” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Kedves Icukám!
    Ó, nem is tudom megérdemlem ezt a szép dicséreted?
    Hiába szeretnék kötött formában írni, így nem jön össze.:)
    Nagyon szépen köszönöm,(f) szeretettel: Ica

Szólj hozzá!