A VADÁSZ ÉS AZ ŐZ

A VADÁSZ ÉS AZ ŐZ

Kora esti félhomályban
Lép a vadász előre,
Puska töltve a kezében,
Úgy ballag a mezőre.

Útja közben körbefigyel,
Reméli a vadat,
Érzéketlen, hideg szívvel
Üzen neki hadat.

Felsiet a magaslesre,
Kivárni a jószágot,
Mely a hosszú járás után
Ivóvízért sóvárgott.

Patak csobogása hallik,
Halkan zizzen a levél,
Lassú széltől fák lombja most
Ijesztőbben zenél.

Iszik az őz, nem gondolja,
hogy eddig ér a voltja,
Rövid életét a vadász
Puskája kioltja.

Rászegezték már a fegyvert,
Kis őzike mit sem sejt,
Kit a vadász tapasztaltan,
Egy lövéssel el is ejt.

Fájdalomtól égő sebbel
A kisállat elterült,
Utoljára körbenézett,
Míg a földre lekerült.

Rémülettel teli szemmel
Ellenséget keresett,
Hangja sem jött ki a torkán,
Kicsi szíve remegett.

Odaballagott a vadász
Megnézni a trófeát,
Nem számított erre, de most
Meghatotta amit lát.

Némán bámult rá az állat,
kivel mégse végzett,
Könnytől csillogó, szomorú
Szemeibe nézett.

Mintha kérte volna az őz,
hogy segítsen rajta,
Nyugodt szívű, kedves állat,
A szelídebb fajta.

Nézd! A férfi mozdulatlan!
Még az is meglehet,
Hogy vadászembert szorongatja
A lelkiismeret?

Lehajol, hogy megsimítsa
az őzike fejét,
Ezután egy mozdulattal
Ráteszi a kezét.

Mit tegyen most? Gondolkodik,
Gyorsan ölbe ragadja,
Állatorvos házához megy,
Azt reméli, fogadja.

Késő volt már, a doktor éppen
Az estebéddel végzett,
Vajon ki dörömbölhet most nála?
Ablakán kinézett.

Felismerte ő a vadászt,
Jó barátok voltak,
Ellátták a kis állatot,
Egy árva szót sem szóltak.

Három napba beletellett,
Míg az lábra állott,
Néhány szempillantás alatt
A kedvencükké válott.

A vadászurat meghatotta
Az állat szerénysége,
Még jó, hogy ennek hatására
Enyhült keménysége.

Nem is lőtt már többé bakra,
A vadászból gazda lett,
Szántóföldje, gyümölcsöse,
Szőlőhegyén bora lett.

Könnybe lábadt mindkét szeme,
Ha az őzére ránézett,
Jóság, derű és szeretet,
mit szíve mélyén érzett.

Később aztán, évek múlva
szekrényében kotorász,
Régen használt fegyverével
Lám a vadász hadonász.

Miközben azt tisztogatta,
A szíve vágytól égett,
A vadász régi szenvedélye
Újból színre lépett.

Nem adom fel, vadász vagyok,
szenvedélyem örök,
Őzbakra és szarvasra nem,
Majd csak nyúlra lövök.

Határozott elszántsággal
Indult meg a mezőre,
Fejében egy régi mottó:
Vadásztársak előre!

“A VADÁSZ ÉS AZ ŐZ” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Elisabet!
    A versed gyönyörű és megható. Az elején szívfájdító volt, mert sajnálom a lelövött állatot.
    Aztán csoda történt, ilyet még nem is hallottam, hogy orvoshoz vigyék.
    Örülök, hogy így történt. Remélem, igaz ez a vers.
    Remélem jól vagy a színjátszó-csoportoddal együtt?
    Szeretettel gondolok Rád: Viola (f)(l)(f)

Szólj hozzá!