Az ágyad mellett
Még itten ülök, ágyad mellett, szótlanul.
Pillantásom beszél most, de mindjárt elnémul.
Kis kezed simogatom, csak nézem, ahogy alszol,
Magam is ott akarok lenni ahol te vagy, légy akár bárhol.
Hogy lehetsz, ily csodaszép? Ezt csak az tudja ki teremtett,
Te az én csodám vagy, én a te átkod, s nem értem ez miért lehetett.
Még most is fehér minden körülöttünk, elmesélem néked a helyet,
Néha tudod az alvók között azért, jönnek és mennek az emberek.
Eljönnek ágyad mellett is, néznek is engem értetlenül,
Egy csodálatos lélek mellett valaki ül, időnként kipihenetlenül.
Időnként leveszem rólad szemem, körül nézek, hátha történik valami,
Egy idő után mindenki megérik az ébredésre, de valaki mellet ott van valaki.
Magam még emlékszem az enyémre, rém álmok közt ébredtem fel,
A takarómat lerúgtam magamról, és a padló kapott el.
Beütöttem fejem és arcom, majd csak az vettem észre sírok,
Hónapok telhettek el így, de mire észbe kaptam, már tudtam, újra írok.
Majd járkálni kezdtem köztetek, míg egy szép napon rád nem találtam,
S tudom érzed te is, hogy vannak álmaim érted, miket régen elástam.
De most történt valami, igen, mögém állt valaki,
Mintha ő lenne maga, a nagy természetfeletti.
Azt mondta nékem, hogy kezed el kell engednem, és itt kell hagyjalak,
Én hátam mögé szóltam néki, nincs az-az Isten, hogy én másnak adjalak.
Mert tudom, ha fordítva történik minden, te is azt tennéd, amit én,
Ülnél ágyam mellett, a kezem szorítva, míg ki nem alszik a fény.
2015.01.01.