Homok szememben

Homok szememben

Hullámzik bennem a tenger,
reggel a hosszú álom után.
Míg nevetve futok utánad,
cseppekben hullik a bánat.
Azt hittem, itt maradsz nálam.
Önmagát űzi hasztalan a szél,
belenéz minden résbe, fénybe,
mégis homokot szitál szemembe.
Nagyokat ásít a bolondos álom,
fenn az üveghegyen a vándor.
Én már sehonnan nem hiányzom.
Homokkal szememben várlak.
A félelem barlangfalára,
rajzolom ijesztő magányom.

“Homok szememben” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Kedves Ica!

    Vannak versek amikor az ember az olvasása után azon gondolkodik, mik volnának azok a szavak, melyek méltón kifejeznék az emberben előjövő gondolatokat.

    Most nem találok szavakat. Átéreztem, gyönyörű! (f)
    Gratulálok!
    Szeretettel voltam itt: Kata (f)

  2. Egy lélek-sóhaj a versed kedves Ica…Különösen beszédes gondolatok, remek hasonlatokkal, megszemélyesítésekkel éreztetve a hangulatod…Átéreztem.Gratulálok szeretettel:B(f)

Szólj hozzá!