Táj

A kék ég, s a bárány felhők alatt,
az ember mily csodákra akad.
Ülök egy tisztáson, elgondolkodom,
biztos, hogy ilyen volt a „paradicsom.”

Hatalmas fenyők karolnak át,
érzem bódító illatát,
becsukom a szemem,
kissé… meg is szédültem.

Nézem a tájat, s szemem ragyog,
a zöld minden árnyalata, csillog!
Még a hajnali harmat néha villan,
majd szép lassan : elillan.

A fű egyenletes, sima,
mintha ollóval lenne lenyírva.
Távolabb, birkák legelésznek,
néha bégetnek, heverésznek.

Le sem tudom írni ezt az élvezetet,
nyugalom tölti el fáradt lelkemet.
Itt kéne élni az életet,
hallgatni a csodás: madár éneket.

Nem lenne benzingőz,
csak fenyőillat.
Nem lenne zaj, lárma,
csak a méhek halk tánca.

Könny, nem hagyná el szemem,
bánat, nem érné szívem,
itt újra: Éva lehetnék…
Többé almát, el nem fogadnék…

“Táj” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Kívánom, kedves Éva, hogy váljon valóra szép vágyad…és az almát is el kell fogadnod:)Nem írhatod át a történelmet, a sorsot.:)Mi lenne akkor velünk ,férfiakkal?Nem is beszélve egyébb dolgokról!:) Gratulálok szeretettel versedhez. :B:)(f)

  2. Kedves Éva!

    Versed olyan "lélek melegítő", simogató! Vágytam ott ülni, a füvet, a harmatban, a birkákat nézni!
    Nagyon remek vers!
    Szeretettel olvastalak: Kata (f)

  3. Drága Évám!

    Csodás idillt varázsoltál elém/elénk! A Paradicsomban éreztem magam drága Évám(f)
    Köszönöm.
    Nagy gratulációm csodás versedhez.

    Ölellek szeretettel: Icu

  4. Kedves Éva!
    Elvarázsoltál! Gyönyörű az elképzelésed. Mindent látok amit Te a versedben kívánsz.
    Hallom a madárdalt is…
    Köszönöm!!! K.Teri

Szólj hozzá!