Ha majd…

Ha majd arcodra ró a múlt
szétfutó, éles karcokat,
bőrödre redőt hajtogat,
s szépséged szürke-porba hullt,

ne szégyelld azt, hisz mind tiéd –
mi voltál, mi vagy, s majd leszel,
az élet lassan, így megy el…
Tanulj meg újra bízni még,

s ne hidd azt, hogy már nincs miért!
Elmúlik minden – hamva holt,
sarlóvá fogy a labda-hold –
csak arra gondolj mennyit ért!

S ha már arcodba vájt a múlt,
akkor is folytasd harcodat –
bíborló tűz az alkonyat,
benne lángot a hála gyújt.