A mohó idő

A mohó idő

A mohó Idő mind teret nyer ellened,
másodpercről másodpercre, s te csak hátrálsz,
kemény, zord Óra mint büntető Istened
üt, s figyelmeztet még hátra van mi rád vár.

Az Idő, a Volt, századok építője,
messze múltba nyúló farokkal él s liheg,
S Jövő mint a Jelen-érzés temetője,
végtelenből néző délibábként libeg.

Hát hol vagyunk mi akkor, Élet s Szerelem?
A kőből rakott percek sorra eltűnnek,
ha nincs már a tegnap, se jövő, se jelen,
amin építkezünk gondolat vagy ünnep?

A tegnapban hol vagy ma, az a Te nincs már,
a vén Idő falja fel gyermekhangjaid,
mindenki érzi, hogy ez a nincs egy kincstár,
s el nem érik soha, csak gondolataid…

Ember, hol vagy tehát, milyen űrben lebegsz,
ha semmi sem örök csak a kimondott szó?
Nem vagy az időben mégis megöregedsz,
születni és halni olyan mámorító..

Szólj hozzá!