Ophelia's death

Ím, a tragédia véget ért:
A Hold utoljára üti az éjfélt
Ophelia haza érkezett, könnyei tóval áztattak
Kezei között véres levendulák virágoznak

Egyedül ül a papírvékony tó felszínén
Benne Hamlet törött szíve, dobog a mélyén
A kis herceg története Ophelia lelkében
Soha ki nem adja, a verslábakon megtartja

Ophelia siratja az utolsó orchideát
Fején koszorú, felégeti az éjfél partiját
Hamlet elköszönni sem akar
Tartotta az ígéretet: lelkét őrzi hét lakat

De Cindy Crawford cselesebb volt
Talán szebb is, élőbb is, mint Ophelia egykor
Szépen eltette a lakatokat magának
Ajtóstul rontott be a tragédiába

Ophelia ideje a végéhez közeleg
Siratódalt énekel: “örökké szeretlek”
Hamlet azonban már rég máshol jár
A királylány így elsüllyeszti bánatát

A tó feneke mély, sötéten csillog a vég
Ophelia ereszkedik, s nem lélegzik többé
Éjfél elmúlt, a víz felszíne vörösen izzik, ég
Kiemelkedik belőle a legsötétebb erő
Lady Lazarus, a vörösen izzó költő

“Ophelia's death” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Péter!
    Köszönöm szépen, az Ophelia-versek nekem is a kedvenceim voltak… sajnos, ez a szakasz véget ért, nem lesz több. Legalábbis nem tervezek többet írni, a versből megtudható érthető okokból.
    Remélem, azért nem votl túl lehúzó a hangulata 🙂

    Kedves Zsermen!

    Köszönöm szépen a 10 pontot 😀 Nagyon szeretem, mikor kiemelsz részeket, úgy érzem, így jobban tudok én is fejlődni.
    A közepével kapcsolatban: külső szemmel azt hiszem, igazad lehet, én egy belső jelentésű metaforát használtam, "nem hiszem, hogy parodizálni a saját magad által teremtett világot", hm, valamennyire igen. Vagyis nem, ez egy szájhúzásos keserű, gúnyos talán félig viccnek is szánt metafora.

    Semmiképp sem a hangulatot akartam elrontani vele, hanem fokozni a a drámaiság/tragédia (ön)iróniáját. Azt hiszem, így mondják. De köszönöm az észrevételt 🙂

  2. Szia Dorka!

    Imádom az Ophelia-verseidet, annyira egyedi és magával ragadó hangulata. Ophelia halálával remélhetőleg nem ér véget a történet, én legalábbis bízom benne. 😉
    A vers előrehaladtával egyre inkább beleélem magam a szomorkás hangulatba, az utolsó versszak gyönyörű, tele van elmúlással és keserédes búcsúval, a lezáró két sor azonban reménnyel töltött el, talán olvashatok még róla… 🙂

    Üdv,
    Peti

Szólj hozzá!