Hálátlan

Hálátlan

Figyeltem a fát,ahogy ágait növeszti
gyökereit a földbe mélyen leereszti
vastag törzsét egyenesen tartja
lombkoronáját büszkén viseli rajta

És figyeltem embert ki elkeseredett
nem hiszi,hogy itt gyökeret ereszt
lábai bizonytalanul teszi a lépteket
fejét lehajtva valami kiutat keres

Láttam a fán, hogy mérges az emberre
koronáját rázva beszélgetett vele:
Ha meg nem sértem emberi lényedet
miért,mitől lettél ilyen sértett?

Emberfia lennél csak az én helyembe
kinek lábai nem tudnak menni se
egy helybe állhatok életem végéig
indulj valamerre ne keseregj itt.

Megszeppent emberünk,lábát megemelte
hátizsákját pogácsával teleszedte
vándorbotját szögről leakasztva
elsétált napkeletről ,napnyugatra.

A fának meg nagyon rosszul esett,
hogy emberünk nem is köszönte meg
szó nélkül itt hagyta magára,így
nem is ad tanácsot mostanságba.

Kondoros.2015.július.25
Oláh Péterné Jantyik E JE.

“Hálátlan” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kedves Erzsike!

    De jó vers! Ötletes, jól megszerkesztve, a gondolat kidolgozása príma!

    Tetszett! Gratulálok! 🙂
    Kata

  2. Rzsike jó volt olvasni:)Jól kitalált gondolatok,összehasonlítás verses mesében megírva.
    (f)

Szólj hozzá!