Figyeltem a fát,ahogy ágait növeszti
gyökereit a földbe mélyen leereszti
vastag törzsét egyenesen tartja
lombkoronáját büszkén viseli rajta
És figyeltem embert ki elkeseredett
nem hiszi,hogy itt gyökeret ereszt
lábai bizonytalanul teszi a lépteket
fejét lehajtva valami kiutat keres
Láttam a fán, hogy mérges az emberre
koronáját rázva beszélgetett vele:
Ha meg nem sértem emberi lényedet
miért,mitől lettél ilyen sértett?
Emberfia lennél csak az én helyembe
kinek lábai nem tudnak menni se
egy helybe állhatok életem végéig
indulj valamerre ne keseregj itt.
Megszeppent emberünk,lábát megemelte
hátizsákját pogácsával teleszedte
vándorbotját szögről leakasztva
elsétált napkeletről ,napnyugatra.
A fának meg nagyon rosszul esett,
hogy emberünk nem is köszönte meg
szó nélkül itt hagyta magára,így
nem is ad tanácsot mostanságba.
Kondoros.2015.július.25
Oláh Péterné Jantyik E JE.
Kata,köszönöm szépen:)
Kedves Erzsike!
De jó vers! Ötletes, jól megszerkesztve, a gondolat kidolgozása príma!
Tetszett! Gratulálok! 🙂
Kata
Köszönöm Rózsa.:)
Tetszett, gratulálok!
Szeretettel: Rózsa:)
Marcsi valóban verses mese.Köszi a gondolataidat.:)
Köszönöm B.:):)
Rzsike jó volt olvasni:)Jól kitalált gondolatok,összehasonlítás verses mesében megírva.
(f)
Tanulságos, elgondolkodtató…Gratulálok:B:)
Ica köszönöm.!
Eredetileg nem így akartam,de valahogy ez jött ki a tollamból.
🙂
Tetszett a párhuzam! Jól felépített, remek vers!:)
Szeretettel gratulálok: Ica