Nem adom fel…

Nem adom fel…

Ne kérd, akkor sem adom fel,
Ha minden nap megbántasz miatta,
Nem nézem, ne félj, közönnyel,
De már könnyeimet felitatta
Egy újabb vers.

Elvesztettem múzsámat már,
Most nehezen megy nekem az írás,
Azt hittem, van reménysugár,
De nem maradt már más, csak a sírás,
S egy újabb vers.

Írok, és írok, bár tudom,
Ez téged, valahol, mégis bosszant,
De hidd el, kedvesem, mondom,
A szerelmet, lásd, újra fellobbant,
Egy újabb vers.

Fogadd el, kérlek, ez vagyok,
S boldoggá igazán akkor tehetsz,
Ha érzed, mikor szárnyalok,
Velem vagy, ha születik, segíthetsz,
Egy újabb vers.

2015. július 30.

“Nem adom fel…” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Köszönöm, András! Valóban így van, néha elakadnak a gondolatok… De feladni nem szabad, sőt, nem is tudjuk! 🙂

  2. Van az úgy,hogy a versíró ember útja rögös és nem talál megértésre…

    feladni mégsem tudjuk….

    Tetszett a versed!

    Üdv András

Szólj hozzá!