Ha itt lennél

Ha itt lennél

Mosolyod megkönnyezem, ha rám nézel
égi fényben, míg szellő hozza a nyár illatát.
Ne akard, hogy legenda legyen e szerelem,
egy pohár vízben, sós könnyeimmel a tenger.
Álom idéz fel a mélyből, ott jártam, hol árnyak
mélyen alattunk, csak a félsz tartott össze.
Cselt vetett a sors elénk, reményt, talán esélyt,
bízni tanított, hinni, de nem nyertünk semmit.
Lazuló keretben állunk, kidőlt a tükör belőle,
megadnék érte mindent, ha újra itt lennél örökre.

“Ha itt lennél” bejegyzéshez 19 hozzászólás

  1. Kedves Ica!

    Szívből jövő, mély érzelmeken nyugvó vallomás e gyönyörű versed!

    Szívből gratulálok(f)

    Örömmel olvastam.

    Szeretettel: Ági (l)

  2. Nagyon fáj, oly elmondhatatlanul szomorú. Megölelnélek, hogy ne gondolj rá egy kicsit.
    szeretettel jártam itt,
    mara

  3. Kedves Ica!

    Nagyon szép vers! Tetszett nagyon a :
    "Cselt vetett a sors elénk, reményt, talán esélyt,
    bízni tanított, hinni, de nem nyertünk semmit."

    Örömmel olvastalak ismételten! Gratulálok! 🙂
    Szeretettel: Kata

  4. Drága Ilona !

    Néhány sorban emberi életeket sűrítettél.
    Fájdalommal "szépülnek" az emlékek.
    Sokan élünk "üres keretben"…. mégis az élet a legnagyobb ajándék.
    Verseid lélekbelátoak….finoman árnyaltak.

    Mindig szívesen olvaslak !

    Ölellek:Vali m.

Szólj hozzá!