Cseppek

I.

Éjszaka van. A csillagok fénye alatt hintázunk,
beborít a ragyogó sötétség.
Akarom még, még…
A rohanó perceinket megállítani…
Veled.

II.

Csend van, de lelkemben hangos a szó.
Cseppenként hullasz rám, lassan, óh,
de miért ily későn szeretsz?
A magasba emelsz,
Te érinthetetlen szerető szív.
Hív,
az ismeretlen jelen…
Engem.

III.

Körbefon a titok, a sors kereke velünk zakatol.
A távolba suhanunk, hol nem jártunk még soha,
oda, hol szám hangok nélkül dalol.
Oda, hol te leszel a csoda…
Nekem.

IV.

Az évek múlnak, a levelek lehullnak,
A valóságban ébredek.
Már nem érinthetlek.
Őszülő fejem a párnámra hajtom
és tovább álmodom…
Rólad.

Utószó

Dobban a szívem, könnyem koppan a padlón,
vádlón kényszerítem szóra az Égieket,
hogy tőlem miért rejtegetett…
Téged.

De néma a nappal és néma az éjjel,
csak a magányos lelkem fonala tekereg a végtelenbe,
a sötétségbe, a fénybe…
Hozzád.