A csönd kinevet
ilyen lyukas délutánon
foltozza magát a pátosz
néhány forró férfiálom
csatolna az ifjúsághoz
sejtek közti nyílásokban
bujkál az ösztön s az öröm
viharokból nekem sok van
jégeső ver a bőrömön
derűm ága ma mind száraz
nem nyílik ki egy poén sem
óhajomra nem jön válasz
megsértődött rám az éden
hajtogatva a hallgatást
a csönd hangosan kinevet
most rajtam a hiány hajt át
s magány szántja a szívemet
Örömmel olvastalak…felüdülés volt a versed…gratulálok:B
Szép képek. A megszokott minőség. Üdv: Robi