3

3

Ős régen – időben és térben – dallam szállt a szélben.
Születést megsegítő ének, amit az asszonyok regéltek:
– Szellem éteri anyagával, – egyesült a csírával – az anyával.

– Ti csak énekeljetek amíg a fájdalom szétfejt!
A khitonom könnyítsétek, egy csattal rögzítsétek.
Kínom enyhítsétek tömjénnel, szentelt virágok főzetével.

– Vigyázunk, segítünk téged, ne sérüljön a Lélek.
Teád ahogy kérted, a bölcs természet adta néked.
Ha jő a gyermek, csörgő-saskő lészen az útjelző.

Vajúdnak az egek, sikoltoznak amorf fellegek.
Régvolt égbolt ketté reped, felragyogtat fiú gyermeket.
Hűs pára pereg – hálát rebeg – vidul madár sereg:
– Meztelen a talpa, gödröcskés az arca, csupaszka.
Növény, állat, ember kísérje szeretettel. Hangja
a magasságok hatalma, a zordon Földet áthatja.

– Nosza rajta! Keringőzzünk fenn! Fenn a fellegekben.
Az egész világ lássa, hol a boldogság-palástja,
barna barlang méhe-mécse újszülöttet vigyázza.

Figyeld, jön a triász! Eső után lélegzik ó táj.
– Első király mit hoztál? Szózatot formáztál? Szóljál!
– Haza, ez lesz első szava, száll majd édes fuvallat,
testet ölt a gondolat. Egyszerű a metruma:
bűvös fuvola követe, de lesz itt még csorduló,
költészetbe forduló, megváltó-szabadító szó.

– Megköszönjük. Óvjon ég! Másodikként járulj elénk
vitéz legény! Mi az mit tarsolyodban hoztál?
– Csupán pár kelléket, versszak szövéshez címet, rímet.

– Te szerény, adományod nem csekély. Szép hősköltemény.
Harmadik! Segítenél? Mesélnél fiamnak, mi a végső cél?
Kifáradunk, éhes szegény, ezért megkérlek én, rövid legyél.
Nézd, a seregély madár már közel jár!
Mit kiabál? – ;Ne féltsétek a betyárt, egy naposként
az apjánál járt, szerzett gitárt, furulyát!;

– Búcsúzóul, átnyújtom már, koronaként a témát.
Felsír hangosan Hermész, a gyermek: – Hagyjatok engem!
Adjanak ennem! Megéheztem.- ;Neeee!;

Szólj hozzá!