Ó TE OSTOBA!

Ó TE OSTOBA!

Mérgezett nyíl szívedet égeti,
Lelked mélyén holt üresség tátong.
;Haldokló anya; , halál kéreti,
Násztáncot járni a halálbálon.

Megölte szíved ..Ő kit szerettél,
Kit óvtál mindentől – dédelgettél.
Életed eldobnád most is érte,
S nem erőlteted, hogy ezt megértse.

Tükörrel szemben magadat látod,
VESZTES VAGY ANYÁM! .. ezt kiabálod.
Egy örök vesztes nem nyerhetsz soha,
Beszól a tükör, – Ó te ostoba!

Három kihívás egyet vesztettél,
Összes erődet belé-fektettél.
Most gyengeséged győzött feletted,
Isten látja lelked el nem vétetted.

Rozálka

“Ó TE OSTOBA!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Húú felkavaró,fájdalmas verset olvastam tőled angyalka,az örök kétkedés,hogy jól csináljuk,vagy hol ki hibázott?nagyon "ütős vers",elgondolkodtató.
    Gratulálok!M:)rcsi

  2. Kedves Rozálka!
    Fájdalmasan szép a versed, szeretettel olvastam.
    Gratulálok! Rózsa(f)

Szólj hozzá!