Új kenyér
Az asztalon hűl az új kenyér,
simítja kérges, vén tenyér,
a gazda nézi, nyála gyűl,
könnyeit nyelve hátra dűl.
Megszegi némán, szótlanul –
az ünnep a csendben ott lapul,
kordul a gyomra, enne már,
szelíden száll az illatár.
Könnyűre fújta a jó kovász –
szájához venni tétováz,
szemét becsukva ráharap,
dolgos kezeket áld a nap.
Foszlik a béle, jóízű,
a héja rozsdás-rőt színű –
eladná érte mindenit!
Az asztalnál ott ül Isten is.
Kedves Valika!
Jólesően megérintett, amit írtál…Köszönöm szépen.:)
Szeretettel fogadtalak nálam: Zsike 🙂
Drága Erzsébet !
Versed, gyermekkori emlékeimet hozta vissza.
Ezért köszönettel tartozom.
A nagymamám mindig keresztet vetett rá,mielőtt szelt volna a vekniből.
Mi gyerekek meg kaptunk egy-egy kis cipót,aminek a közepébe egy tojás volt belesütve.
….no és….a kemencébe sült, tejfölös lángos….
Micsoda IDŐK…:)
Szeretettel gratulálok:Vali m.
Drága Terézkém, kedves Andrea.
Nagyon szépen köszönöm az itt hagyott kedves szavakat.
Nagy szeretettel:Zsike 🙂 🙂
Kedves Erzsike!
Gyönyörű verset írtál.Az én Édesanyám még maga dagasztotta a kenyérnek való tésztát.
Kemencénket kifűtötte..nehéz nap volt neki.Lángost is mindig sütött.
Mi gyerekek örültünk a kenyérsütéses napnak.
Verseddel felidézted a gyermekkori emlékeimet Köszönöm:Kövesdi Teri
Nagyon, nagyon szép és megható! Köszönöm!