Fiókvers

Fiókvers

Már tisztában vagyok a fogalmaival ennyi év után,
S mikor kérdezték, én néztem őket bután.
Tudtam mit jelent, de én sosem írtam fiókverseket,
Mert a cél túl szárnyal azon, hogy magamnak; másoknak teszek eleget.
De miért is írnék a fióknak? Csak akkor, ha titkolnom kell valamit,
Valamit, amelyre ha gondolok álom, de nem álmosít.
Álom, de a valóság mindig szebb, mert az már nem csak ámít,
Korai öröm lehet az egész, de hiszem, hogy egyszer majd boldogít.
Várom még az idejét, nagy, és óriási türelemmel,
Ujjaimat tördelem folyton erősen, a gyenge kezeimmel.

Fiókversek csak mondanák, pedig nincsenek a fiókomban,
Máshol élnek ők jelenleg… azt hiszem, hogy magamban.
Gyötrelem és förtelem, mondanák fennhangon,
Születtek azért, hogy a címzettnek örömet okozzanak gazdagon.
A többi hidegen hagyna, amikor csak olvassa őket,
Némely férfitársam tudom, hogy lenéz; mert tisztelem a nőket.
Csodálom némelyiket, amiért és amilyen,
De én már csak egyet csodálnék szívem szerint; ő lenne a kedvesem.
Álomvilágban élsz, bármit mond, avagy tesz,
Szemébe mosolyognék, amikor megkérdezi, hogy: Ugye szeretsz?

Hidegen hagyna a többi, hűséges lennék és teljesen monogám,
Talán nem vagyok bolond, de tudnék rá nézni oly bután;
Hogy megrezdülne tőle szíve, lelke akár csak egy nyárfa,
Lelkileg soha többé nem lenne az, ami én vagyok, s talán voltam; árva.
Mi is a monogámia? Egy régi szabály, amelyet a feltörekvő ifjaim már régen eltöröltek,
Egyszerre több is… nincsenek érzelmek, sem pedig fájdalmas könnyek.
A legegyszerűbb szabály, amelyet talán a szerelem törvényében jegyeztek,
Hűségesnek kell lennetek, és csak egyetlen egyet szerettek.
Azt hiszem nem nehéz szabály, de hát a kevesebb néha több,
Nekem mondják, hogy fiókvers… és még én vagyok a lökött…

Fiókversek… talán igen, de én nem érzem őket annak,
Azt is lehet rájuk mondani, de csak azért, mert nem a többi között vannak.
Egyszer majd ott is lesznek, de idő kell nekik, mint egy gyermekhez, hogy felnőjön,
Szellőből is lehet egyszer vihar, hogy az mindent elsöpörjön.
Bár a vihar az pusztító, így nem vethető össze azzal, amire én gondolok,
Az is elsöpör mindent az útból, csak azt úgy hívják, hogy gondok.
Folyamata van, úgy ahogy kezdődik egy vers nálam,
Akarni kell, úgy ahogyan szeretni, erősen, tisztelettel; és bátran.
A folyamat a magánnyal kezdődik, majd a fájdalommal, s végül jönnek a könnyek.
Az a néhány vers akkor még csak szellő, és akkor ők így még csak fiókversek.

2013.06.22.