Mit ér?
Ne vigyázz ma rám, fordítsd el fejed,
hagyj magamra e súlyos csend alatt,
gyűrd zsebedbe a halványkék eged,
s vidd sóhajom, mi beléje szakadt!
Vidd e földet, térdem alól rögöt,
nem kell a virág, se sarjadó gyom,
ne hagyj itt angyalt, csak egy ördögöt,
kivel a pertut, méreggel iszom.
Nem kell már semmi, semmi isteni,
bőséggel gondok,szűken mért áldás,
mit ér az ember, ha lelke teli,
s nem fér bele, csöppnyi megbocsájtás?
Sziasztok!
Nagyon köszönöm, hogy itt voltatok és írtatok! 🙂
Üdv.
Janus
Kedves Janus !
Nagyon szép,szomorú lírával született a versed.
Néha nehéz terheket rak ránk a sors és vinni kell.
Te így sem veszítettél "költői szépségedből."
Nincs Benned harag és gyűlölet.
Emberségből avanzsáltál.
Üdvözlettel:Vali m.
Valahogy én is így vagyok most.
Nekem a szeretettel van bajom,ami nincs ,pedig vágyom rá.
Szomorú,de szép.
Üdv.Rzsike
Tud-e, fog még hinni?
Janna
bocsánat, hogy megint itt vagyok… de nekem ma ez a vers az abszolút kedvenc…
Nagyon szép mély sorok Janus!"hagyj magamra e súlyos csend alatt"-nagyon szép nagyon érthető,
üdv:M:)rcsi
nagyon tetszett a vers. 🙂
mindannyian élünk át ilyen pillanatokat. hogy miért? mi értelme a sok küszködésnek, miért nem lehet gondtalan, nyugodt és boldog az ember?… maradnak örök megválaszolatlan kérdések…