Feledni nem tudlak, de …

Feledni nem tudlak, de …

Emléked palackba zártam
s lelkem óceánjába hajítottam,
hogy elnyelje a mélységes tudattalan.
De ahányszor zátonyra futok,
a palackot elém vetik a hullámok
s te elevenembe marva válsz ismét valósággá.
Feledni nem tudlak…

… de muszáj!

“Feledni nem tudlak, de …” bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. Kedves Andrea!

    Pár sor, és e pár sorban benne van minden…Igen, bármennyire is nem tudja az ember elfelejteni a másikat, választása nincs..:(
    Nagy gratulációm! 🙂
    Üdv: Kata

  2. Kedves Andrea ! Hát bizony muszáj felejteni !!!!!!és elevenbe mar ha nem megy, nagyon szép a vers !és őszinte szívvel kívánom sikerüljön feledni legyen elég nagy az óceán;)

Szólj hozzá!