SUGÁRÍVBE PATTANT…

SUGÁRÍVBE PATTANT

Sugárívbe pattant friss rügyekből
Néked fonok pompás koszorút,
s ha jössz felém, elébed szórom
Félénken, némán, szomorú’n
Majd üres kezem csüggedten hull' le
Halódó szirmokon kék fény remeg
Sugárívbe pattant friss rügyek közt
Te Kezembe teszed az életed.

Királyként jöttél rögös úton
Tudtad, a végén várlak én
Szolgaként borulsz most ölembe
Szívünkben pislogó lámpafény,
amely a helyes útra minket
Gyöngéden vezet, mint jó anyánk
Sugárívbe pattant friss rügyektől
Boldogság hazája kis tanyánk.

Röpködnek vad szélben a szirmok
Dermedten sóhajtva: Vége már!
Párás szemekkel nézem őket
Fáj, ahogy haldoklik még e nyár
Sugárívük bomlott képzelettől
Kínba torzult, sápadt, vértelen
Elhervadnak mind a kisvirágok
Csak a mi szerelmünk végtelen.

Eger /1966.05./ Átírat:2015.szept.09. Fleiszig Rózsa(Vadvirág)

“SUGÁRÍVBE PATTANT…” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Köszönöm minden hozzászólónak kedves, megtisztelő, biztató véleményét.
    Zsermen! Talán túlzol költészetem megítélésében, de így is jólesik elismerésed.
    Szerető üdvözlet szerzőtársaimnak :]

  2. Köszönöm Icu, mindig örülök neked, és annak ha tetszik írásom. Rózsa :]

  3. Nagyon szép, elringattak a sorok, kedves Rózsa!
    (a "hull" után az 5. sor végén felesleges az az aposztróf, hisz nem hiányzik onnan egy betű sem.)
    Gratulálok!:)

Szólj hozzá!