A csend völgye
Most nem számolok lépést, sem ütemet,
nincs más ritmus; szívverés, s lélegzetem.
Elszürkült gyöngy a szó záloga,
nem mossa könny, csiszolja ígéretem.
Újjászületik kőbe vésett vigasz,
lepattanó lánc ég a pokol tűzén,
megtart a hűség perem szélén,
mint verejtékkel, tűzben hajlított acél.
Megbújok az értem verő szívben,
elhalványult csillag fel-felragyog,
bámulom az alkony csodás fényeit,
megköszönök minden napot, virradatot.
Menedék. A csend völgye otthonom,
ahol a visszhang is óv, elnémul.
Most nem számolok lépést, sem ütemet,
Talán így jó… létezni számolatlanul…
Nagyon megfogott versed finom, érzékletes felépítése, a mondanivaló, és a köpenye, amibe burkoltad. Gratulálok. Rózsa (f)
Nagyon tetszett a vers! Csodás dolog megbújni az értünk verő szívben, és otthonunkban menedékre lelni.