A csend völgye

A csend völgye

Most nem számolok lépést, sem ütemet,
nincs más ritmus; szívverés, s lélegzetem.
Elszürkült gyöngy a szó záloga,
nem mossa könny, csiszolja ígéretem.

Újjászületik kőbe vésett vigasz,
lepattanó lánc ég a pokol tűzén,
megtart a hűség perem szélén,
mint verejtékkel, tűzben hajlított acél.

Megbújok az értem verő szívben,
elhalványult csillag fel-felragyog,
bámulom az alkony csodás fényeit,
megköszönök minden napot, virradatot.

Menedék. A csend völgye otthonom,
ahol a visszhang is óv, elnémul.
Most nem számolok lépést, sem ütemet,
Talán így jó… létezni számolatlanul…

“A csend völgye” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Nagyon megfogott versed finom, érzékletes felépítése, a mondanivaló, és a köpenye, amibe burkoltad. Gratulálok. Rózsa (f)

  2. Nagyon tetszett a vers! Csodás dolog megbújni az értünk verő szívben, és otthonunkban menedékre lelni.

Szólj hozzá!