Életem háborúja
Sosem voltam katona, tán még be sem soroztak,
Tisztelegnem kell valakinek; úgy, mint egy orosznak.
A harcra képzetek ki, s hogy egy háborúban éljek,
A saját háborúmban fekszem le, s ebbe kell, hogy féljek.
Erre kelek nap, mint nap; egy több száz napos háború,
Ami olykor áldozatokat kér, s nem nézi, ki milyen időskorú.
Ez az én jövőm, ez lett tán a végzetem,
Életben kell maradnom, miközben fázom és vérzem,
Álmomban úgy érzem, a reménnyel táncolok,
Hogy holnap leteszik a fegyvert; s újra boldog vagyok.
Sorsomban tán egyszer újra ez a sor szerepel,
És erre csak akkor fogok emlékezni; amikor majd nélkülem leszel.
2013.09.02.
Ez egy igazi képzet, mert a felzaklató érzelmek idézik fel a múlt emlékképeit.
Az álmodozást, erősíti a háború képe:[color=#333399]" oroszok"[/color]
[center]"Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, ha szeretnének"
Ady Endre[/center]
Az képeztek akart lenni valóban!
Számomra ekkor ez a háború a magány, a szerelem, és az egyoldalú szerelmek. Erről szól, szólt a vers.
[center][i]Minden ember vívja a maga harcát, tiszteleg, ha kell, ha úgy érzi van ki előtt és közben leéli életét…
"Sorsomban tán egyszer újra ez a sor szerepel,
És erre csak akkor fogok emlékezni; amikor majd nélkülem leszel"
Még egy apróság, a harmadik sorban elírást vélek felfedezni, "képzetek" képeztek, ha mégsem, akkor nekem ott sántít 🙂
Tisztelettel: VGy Mont'y
[/i][/center]
[center]A vers témája figyelemfelkeltő.
Lehet a hozzá nem értésem,
vagy más gondolatmenetem
de az eleje s vége
"kissé furcsa" számomra.
Mindenki vívja a saját "csatáját"
csak nem mindegy hogyan.[/center]