Életem háborúja

Életem háborúja

Sosem voltam katona, tán még be sem soroztak,
Tisztelegnem kell valakinek; úgy, mint egy orosznak.
A harcra képzetek ki, s hogy egy háborúban éljek,
A saját háborúmban fekszem le, s ebbe kell, hogy féljek.
Erre kelek nap, mint nap; egy több száz napos háború,
Ami olykor áldozatokat kér, s nem nézi, ki milyen időskorú.
Ez az én jövőm, ez lett tán a végzetem,
Életben kell maradnom, miközben fázom és vérzem,
Álmomban úgy érzem, a reménnyel táncolok,
Hogy holnap leteszik a fegyvert; s újra boldog vagyok.
Sorsomban tán egyszer újra ez a sor szerepel,
És erre csak akkor fogok emlékezni; amikor majd nélkülem leszel.

2013.09.02.

“Életem háborúja” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Ez egy igazi képzet, mert a felzaklató érzelmek idézik fel a múlt emlékképeit.
    Az álmodozást, erősíti a háború képe:[color=#333399]" oroszok"[/color]

    [center]"Ezért minden: önkínzás, ének:
    Szeretném, ha szeretnének"
    Ady Endre[/center]

  2. Az képeztek akart lenni valóban!

    Számomra ekkor ez a háború a magány, a szerelem, és az egyoldalú szerelmek. Erről szól, szólt a vers.

  3. [center][i]Minden ember vívja a maga harcát, tiszteleg, ha kell, ha úgy érzi van ki előtt és közben leéli életét…
    "Sorsomban tán egyszer újra ez a sor szerepel,
    És erre csak akkor fogok emlékezni; amikor majd nélkülem leszel"
    Még egy apróság, a harmadik sorban elírást vélek felfedezni, "képzetek" képeztek, ha mégsem, akkor nekem ott sántít 🙂

    Tisztelettel: VGy Mont'y
    [/i][/center]

  4. [center]A vers témája figyelemfelkeltő.
    Lehet a hozzá nem értésem,
    vagy más gondolatmenetem
    de az eleje s vége
    "kissé furcsa" számomra.
    Mindenki vívja a saját "csatáját"
    csak nem mindegy hogyan.[/center]

Szólj hozzá!