TÉLI ÁLOM (rémálom)
Álmosan parádéznak a hópelyhek
fészket rakva a csupasz meggyfa ágán,
köszönve a didergő hóembernek
elolvadnak a faggyal szőtt szakállán.
Betakar mindent a hófehér lepel,
mint üres házat az űzött kísértet,
ki bűnös lelkekért kacagva jön el;
s minden vétekért egy életet kérhet.
Fehéren válik eggyé a föld az éggel,
különbséget köztük senki sem talál:
fehér lovon, a fehér messzeségben
feléd lovagol a fekete halál.
Köszönöm az elismerő szavakat.Mindenkinek jó alkotó munkát kívánok! Üdv:János
Nem szeretem a telet…olyan nyomasztoan szurke, depis, lehangolo…versedbol ez az érzés teljesen átjött. ..remek vers, nagyon kifejező. Gratulálok : b
Van erő ebben a versedben is!
🙂 tetszett!