Ébresztő fúga a rengetegből
Újra hálót sző antik arcom sziluettje
Villanva sötét levelek közt, merengve.
Kéklő, amorf testét harsogva kínálja,
Mázas éjszakákat hajnalba forrázva.
Ma éjjel átvedlek szilaj holdudvarnak
Az erdő ágai zöld formákat szaggatnak.
Suhogva táncolnak fényjeleket rajtam,
Tejszínű ruhámat felmarják zamatnak.
Elevenné hintett takaróval betakarnak
Faragva felépülő testemben maradnak.
Alakul minden zajos lázadásból elme
Darált képzelgések tűhegyeit fenve.
Tűzmaró szemem lángolva hasad
Perkál felőle minden éktelen falat.
Itt marad odvak mélyén a fájdalom
Sorsom, a végzetem újra felvállalom!
Tavaszt álmodok e didergő láznak,
Elzúg messzire kínlódásom árnya.
Lábadozásom közbe festem tovább
Színvak Szerelmem vérző pirosságát!