Ad momento
Mikor azt hiszed, minden állandó és beteg,
mikor azt hiszed, jelened csakis te lehetsz,
mikor látod, az ő szíve tele kinccsel,
mikor látod, harmat csókod lassan tovalebben,
akkor megállsz a percben s szétdermedsz.
Mikor azt hiszed, egyedül kaparod az eget,
mikor azt hiszed, kicsit se nevetsz,
mikor érzed, a hurrikán feletted táncol,
mikor érzed, kabátod árnyként óvva ráncol,
széttörsz a csendben és Tudod Istent.
Megkapsz, és elhagyatsz,
kalapos arád a hajlékony kalász,
nevető arany karika a kék szélben.
Együtt vagyunk, együtt a sötét fényben,
Én és Én, két szép közös fél
Együtt, sziszegve a kiürült réttel.
Összefonódva a végtelenben, örökre.