A megszülető virágokat
Miért sírsz?
Kérlek ne hullajts könnyeket.
Én elfogadtam már ím,hidd el,
a szerelemből így lesz szeretet.
Miért könnyezel?
Hiszen most is melletted vagyok.
Igaz megváltozva valamelyest,
de mégis a barátod maradhatok.
Miért érintesz félőn?
Hiszen szívem mindig érted dobban.
S képzeletben örökkön ott lehetek,
kedves,meghitt otthonodban…
Csendes kis városi laskás,
őrzi a néma emlékeket.
Az egykori félénk,
édes reménységeket.
Hát miért sírsz?-hiszen,
csak valóra váltottuk az álmunkat.
Megfogalmaztuk szavakban magunkat,
a mélyről jövő,vágyó sóhajunkat…
S így ölelve téged sok ezernyi percben,
vált igazzá a pillanat.
Csókolva végtelen-végtelen,
búcsúcsóktól remegő ajkadat.
Miért sírsz?
Miért könnyezel?
Ne félj soha,
mert nem végleg eresztesz el…
Egykoron,majdan,egy égi mezőn,
ránk ragyog fel még a Nap.
És két a kézben sétálunk kettesben ott,
csodálva mi,a kipattanó szirmokból:
A megszülető virágokat…
Soltszentimre; 2004. November 12. Péntek.
Köszönöm hozzám intézett szép szavaitok,
amelyekkel a versemet dícséritek.
Nagyon jól esik hogy elnyerte tetszéseteket.
Köszönöm szépen,és további szép napot kívánok nektek.
Tisztelettel;.Bakos Attila Péter.
Valamiféle szomorú búcsúzás a szeretett társtól . A vigasztalás szavai nem csüggedőek hanem biztatóak, a viszontlátás reményére.
Nagyon szép.
Szeretettel grat. Zsófi.
szomorú, mély érzelmeket és az emberi kapcsolatok örök dillemáját megfogalmazó vers.
Kedves Péter!
Nagyon szép gondolatok, különösen az utolsó sorok, és én is reménykedem, talán így lesz.
De mégis, kicsit könnyezem.
Szeretettel gratulálok szép alkotásodhoz: Erzsi