Múltból hozott láng…
Amíg létezik a nemzetnek múltja,
fiatal öregnek a kezét nyújtja.
Gyöngül az elfogyó gyertya lángja,
lobban egy másikon újra gyúlva.
Mesél, elevenné válik útja,
fény és sötét, öröme és búja,
születés és halál, sorsát tudja,
bízik benne, lesz mindig utódja.
Lesz, aki a lángot tovább viszi,
őrzi, kikacagja, megkönnyezi.
Becsüli, tán tönkre sose teszi,
nem felejti el, ha félreteszi.
A csengő himnusz, nem követel, kér,
amennyit adni tudsz, annyit ígér.
Mit jelent a zöld, piros és fehér,
szívedben égő láng, mondd meddig él…
[center]Tiszteletreméltó gondolatok.
Csodásan csengtek soraid.[/center]
Kedves "Alkony",
Így kéne müködnie a világunknak valóban, tovâbbadni a lângot, a stafétât a hazaszeretet lobogójâval a fiataloknak . Nagy feladat, és mégnagyobb felelôsség, s aminek napjainkban egyre kevesebben érzik a súlyát…
Gratulâlok gondolarébresztô versedhez,
Brigitta