SZEGÉNY-GAZDAG VAGYOK

SZEGÉNY-GAZDAG VAGYOK

Sokszor sötét álarcot viseltem,
hogy a bámész, közömbös emberek
ne lássák meg, milyen a nyílt lelkem
Ne sajnáljanak azért,
hogy gazdag nem vagyok
Pedig szemem íriszében
száz színes gyémánt ragyog
Szeretetet sugároz tiszta tekintetem
A tiszta szent nyugalmat
végre megismerem
Mert nem vágyom többre
csak vén múzsám csókjára
Magasztos zenéjét halljam utoljára!
Amikor meghalok…egy messzi helyre megyek
– Bár, egész életemben szegény-gazdag voltam –
Érzelmeket soha nem raboltam…
Csak annyit kérek: Ne sajnáljatok engemet!

Eger,2015. aug.12. Fleiszig Rózsa (Vadvirág)

“SZEGÉNY-GAZDAG VAGYOK” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Zsermen!

    Érdekes, hogy szavaid, ötleted hatására megszületett a vers is a prózáról, szonett formában. Remélem, tetszéssel fogadod? s nem csak te, hanem a többiek is, ha beküldöm. Üdv. Rózsa

    AZ ŐSZINTESÉGRŐL
    Őszinteség? Nagy dilemma ez nekem
    Önzés, hazugság birokra kel vele
    Hiába, hogy nyiltnak lenni kellene
    Néha mégis uralkodik lelkemen.

    Szép érzelmeket hogyne loptam volna
    Aki meg nem teszi, oktalan, bolond
    Hiszen annál bizony sokkal nagyobb gond,
    ha nem jön soha el a pásztoróra.

    Ösztön, lélek-mélyről kibukó óhaj
    Ábrándos álmot felölelő sóhaj
    Asszonyi ármányt erővel széttöröm.

    Próbálom a bűnt elűzni, feledni
    Barátaimat őszintén szeretni,
    mert a szívemnek ez igazi öröm.

  2. Kösz Zsermen, hogy időt szakítottál rám. Ha, egyszer 10-es lesz értékelésed, akkor "kis George Sand" – nak fogom magam érezni.
    Elgondolkoztattak szavaid…
    Őszinteség? Elég nagy dilemma – mert ki, mit tart annak? Valójában, én sem vagyok mindig az, főleg azokban a versekben nem, ahol a kiáradó érzelmeimet nem bírálom felül, s hagyom eluralkodni a vers sorain. Nem gyakori, de megtörténik.
    Ebben a versben is van egy nagy hazugság, de teljesen ösztönös, tőlem szinte független lélek-mélyről kiszakadt sor.
    "Érzelmeket soha nem raboltam" Szégyellem, de bizony igen – női fondorlattal, önzéssel, kis hazugságokkal. Mentségemre szóljon, az a végtelenül hosszú, szomorú magány, ami – bár nem teljesen véletlenül vált enyémmé – erre késztetett. Utólag mindig megbántam, és próbáltam korrigálni, jóvá tenni. Csak remélni tudom, hogy sikerrel! és nem hagytam fájdalmat, keserűséget senkiben sem!
    Sok éjszaka nem alszom csak 2-3 órát, s olyankor születnek ezek a gondolatok, és szeretem megosztani valakivel, aki úgy gondolom megérti!?Mindjárt nem olyan nyomasztó a magány.
    HAH! KI AZ?
    Hah! Ki az?
    Talán te jöttél vissza
    a múlt ködös honából?
    Lehet, megbántad, hogy elhagytál?
    Bár szívem ma is érted lángol
    A mindenem nem vagy már.

    Hah! Kii az?
    Talán csak egy kósza szellem,
    aki nem bír megnyugodni?
    Ne félj szerelmem!
    Nem halok utánad.
    Sikerült a magányt megtanulni.

    Szeretettel ajánlom minden egyedül élő, magányos nőnek, férfinek – rajtad keresztül – most született gondolataimat.

    Hát ennyi még elutazásom előtt – megint hoztam a formám, lyukat (beszéltem) írtam a hasadba – Bocs, de ilyen vagyok.
    Hát, ez most kikívánkozott belőlem, igazi, teljesen kendőzetlen őszinteséggel.
    Szeretettel búcsúzom, és kívánok minden jót, sikereket, békességet, boldogságot. Vadvirág

Szólj hozzá!