Múlt és jelen
Magamévá tettem szüleimnek kínját,
Fújtam kimerültségig fájdalmuk sípját;
Szívet tépően sírt fel minden dalom,
Míg kerestem a kiutat vakon.
…S a fájdalom játszott velem kedve szerint,
Mint kedvenc játékára máig úgy tekint.
Segítőkezek bár olykor akadtak,
Végül mindig sírva elszaladtak.
Ahogy e világra érkeztem úgy élek,
Bár olykor átadom magam a reménynek,
De lelkünk szálai összefonódtak,
Múlt és jelen már összemosódtak.