Hévízi emlék
Karöltve az időt, – sétálok a parkban,
Tíz nap nyár, gyógyulás: minden, mit akartam.
Ha szól a nővér: – Váljék egészségére!
Csókot lop tőlem a tó csalfa tündére.
A tóban lomhán úszni, – már alig várom!
Tavi rózsák között szendereg az álmom.
Simogat a víz, könnyed szellő se rebben,
Szikrázón süt a nap, egyre fényesebben.
Apránként múlik el, halkul a fájdalom,
Mezítláb járok selymes, zöld pázsiton.
Hol virágok nyílnak, mélázva megállok,
Sietnem nem kell már, vágyaim lassulnak,
Emléke réved fel a távoli múltnak:
Míg integetnek a hatalmas platánok.
Nagyon tetszett ez az emlékezés, kedves János! A záró sorok a legszebbek, szerintem. 🙂
Jó volt olvasni Hévízről,kétszer voltunk a férjemmel ott,mindkétszer télen-igaz akkor nem selymes a pázsit,de imádjuk a vizet,kinn úszni a szitáló esőben…mindig visszavágyunk:)
üdvözlettel:M:)rcsi
Köszönöm Gábor!
Sajnos elég régóta járunk Hévízre gyógykezelésre, de tényleg nagyon inspiráló a környezet.
Én is gondoltam egy Hévízről írott kötetre. Novellák, versek, rajzok stb. Úgy látszik egyformán jár az agyunk.A most feltett novellám is Hévízen "játszódik". Sajnos megint tele van számokkal, pedig az előnézetben javítottam.
Még egyszer köszönöm az elismerést, főleg Tőled, akinek nagyon sok ragyogó jó versét olvastam már itt.
Baráti üdvözlettel: Nagy János
nagyon tetszett. idén voltam először hévizen és csodálatos volt.