ÁRVA SÁRGA LÁNG

ÁRVA SÁRGA LÁNG

Este, ha kigyúlnak a fények
A bús temetők olyan szépek
Benne nyugszanak a holtak
Akik rég’ emberek voltak
Sóhajtozó kis virágok
Messze tűnő délibábok
…könnycseppek ragyognak
Így üzenve a holdnak
A jelképes gyertyalángok
Mind parázsló eltűnt álmok
A bús emlékek súlya alatt
Némán meghajolnak.

Fontaines,2015. november 1. Fleiszig Rózsa (Vadvirág)

“ÁRVA SÁRGA LÁNG” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Kedves ahegedusa és a_andrea! Nagyon köszönöm megtisztelő hozzászólásotokat, igazi örömmel töltött el. Örömteli, sikeres alkotásokkal teli napokat kívánok szeretettel Rózsa :]

  2. Nagyon megható, emelkedett hangulatot ébreszt. Az ember csak suttogva mer megszólalni, nehogy megtörje a varázst.

  3. Kedves PiaNista!
    Köszönöm a "visszatérést". Jól esett, ha nincs is hosszú ő-d. MÁS.
    Én, itt a gyerekeknél sokat kínlódom a számítógéppel, mert fracia nyelvezetű a klaviatúra, s így helyesírási mankót sem tud nyújtani – nem azért, mintha olyan rossz helyesíró volnék, de az utóbbi időben sokat változott – főleg a rövid-hosszú betűk írása, valamint az egybe-, ill. különírás, és bizony emiatt nem mindig alkalmazom jól…s ez zavar, lelassítja az írást.
    Arra gondolok, milyen szép, tartalmas, különleges életet élhettél, ill. élsz még ma is. Ez feltételezem, leginkább zenei múltadnak köszönhető, és persze, hogy jókor, jó helyen voltál. Írigylésre méltó vagy (már csak a sok utazás, de leginkább a csodálatos zenei tehetséged ill. annak művelése miatt.) Persze, megvallom igen szegénysorban eltelt életem nekem is nagyon kedves, mert végigkísérte a művészet (írás, zene, rajz, fotózás) szeretete, és bizonyos szinten való művelése, és maga a "csupasz – anyagi javak nélküli – szeretet". Tehát, bánatával, nehézségeivel, szenvedéseivel együtt nem cserélném el senkivel a sorsomat, de ezzzel legtöbben így vagyunk.
    Azért álmaimban kitűnően korcsolyázom, még hozzá magam írta zenére!!! És rengeteget utazom szebbnél szebb tájakra. Néha meg az álomvilágban teljesen úgy érzem, mellettem fekszik valaki, egy férfi, aki gondosan, lágyan átölel s életem végéig elkísér és velem marad. Aztán jön az ébredés…nem keserít el a tovatűnő álom, mert ez is valami, szépet álmodni (nem is kevés!) nem gondolod? Szeretettel búcsúzom. Rózsa

  4. Kicsit még visszatérek hozzád temetööözni (nincs hosszú ö-m!). Jártam egyszer egy dél-svéd város (Ystad) temetöööjében, ahol egy szép sírnál ez derült ki: az ottani német konzul az 1900-as évek legelején eltemette öt napos kislányát; egy héttel késöööbb a feleségét és egy hónapra rá öööt is eltemették. Nem tudom, hogy ennyi idööö után még ki gondozta a sírt (a 90-es évek végén zongoráztam Ystadban, Svédország legrégibb szállodájában. Erre az esetre gondoltam, amikor azt írtam, hogyéletek olvashatók ki egy-egy sírköööröööl.

    Jó volt az is, amit itt írtál nekünk.

    üdvözlettel:

    PiaNista

  5. Köszönöm kedves bogaricu, és PiaNista megtisztelő, és megörvendeztető hozzászólásotokat.
    A temetők valóban gyönyörűek tudnak lenni, persze csak a gondozottak, és sok-sok virággal díszített – de a világon minden úgy tetszetős. Valamikor, én is gyakran kijártam oda, ahol szüleim nyugszanak, mert olyan békés érzést nyújtott, szinte megpihentem – a mindennapi robot után – ahogy magamban elbeszélgettem velük – néha még fennhangon is, ha nem tartózkodott senki a közelben. Édesanyám dalos ajkú aszony volt, rengeteg szép nótára megtanított engem is…ilyenkor, picit dudorászva emlékeztem vissza rá. Talán, furcsának tartja az aki hallja, de azért ügyeltem arra, hogy ne legyen hallgatóság. Az utcán is gyakran énekelgetek – persze alig hallhatóan, s amikor egy hozzám hasonló "dalos pacsirta" kerül a közelembe, csak cinkosan egymásra mosolygunk. A lányaim ezt nem szeretik, inkább nem is írom ide minek tartanak ilyenkor de engem a zeneiség minden fajtája feldob, vidámabbá tesz. Aztán, lélekben kicsit megtisztulva, megkönnyebbülve hagyom el azt a szomorú, mégis oly kedves (hisz szüleim örök álmát hívatott őrizni) helyet. Ma már nem vonzanak a temető fái, a széles kavics-út, az öreg kút, sem az ünneplőbe öltözött síremlékek…talán mert én magam is öregszem, haladok az elmúlás felé, és ott szembesülök vele igazán milyen véges az emberi élet…ezzel bizony nem könnyű szembenézni. De, akik megszülettünk mind meg is halunk, és ez így van rendjén. Helyt kell adni az utánunk következő nemzedéknek is.
    Talán csak a meredek, sokszor csatakos, csúszós domboldal az oka a húzódozásomnak, ami számomra egyre nehezebben járható. Végülis oly mindegy, "beszélgetni" emlékezni, egy árva gyertyaszál fényénél – otthon is – lehet. Imádkozni sem csak a templomba szokás.
    Eme, kis kitérő után még egyszer köszönetet mondok szeretetteljes szavaitokért, minden szépet, és jót kívánok mindkettőtöknek. F.egri Rózsa

  6. Kedves [b]Rózsa[/b], ez is szép volt. Nos, nagyon szép és én szeretem a temetôi hangulatot. Rengeteg városban jártam és nagyon sokban a temetôket is bejártam. A sírkövek életekrôl, sorsokról mesélnek. Ezt a verset is többször el lehet olvasni. Olvastam is!

    Gratulálok.

    PiaNista

Szólj hozzá!