Magány

Magány

A magány ellepte a házat, a kertet,
a szobában a falak ölelik a csendet.
Az órában az idő mozdulatlanná dermedt,
halk imát mormolva mentenéd a lelked …

… a szavak önmaguk visszhangjába fullnak
s kezeid ernyedten az öledbe hullnak.
Mozdulatlanságban a percek a végtelenbe nyúlnak
Szívedben a remény halálát gyászoló harangok kondulnak.

“Magány” bejegyzéshez 22 hozzászólás

Szólj hozzá!